A Tevan-sajtó újságjai
Az első, ami jellegzetes és feltűnő mai szemmel, hogy a műhelyből kikerülő lapok, újságok rövid életűek voltak, esetenként saját kiadásra is vállalkozott a tulajdonos.
- 1903-1904-ben a Békésmegyei Híradó
- 1904-ben az Igaz Eszme
- 1905-1907-ben a Békésmegyei Függetlenség
- 1905-ben a Szocializmus
- 1906-1909-ben az Áchim-féle Paraszt Újság
- 1907-ben a Radikális Újság
készült Tevanék műhelyében. Az újságcímek is elárulják, hogy szívesen vállalták a szocialista irányzatú lapok elkészítését. Sőt, Tevan Adolf másfél évig a Békésmegyei Függetlenség című lap tulajdonosa is volt.
1909 szeptemberében Tevan Adolf önálló lapot indított Békéscsaba és Vidéke címen. A független hetilap főszerkesztői szinte havonta váltogatják egymást, a felelős kiadót is nehéz követni, de már 1910. december végén Tevan visszaváltja a lapot és végig, 1918-ig megtartja. A lap egyrészt a cég rangját emelte, másrészt alkalmat adott saját hirdetések, reklámszövegek közlésére. A lap neve időközben Csabai Napló lett.
Amikor Tevan Andor Bécsből hazatérve átvette a csabai kis műhely vezetését, eleinte tovább folytatta az eddigi vevői kör kívánsága szerinti munkákat, így az újságok nyomtatását is:
- 1908-1909: Békésvármegye
- 1909: Békési Újság
- 1909-1918: Békéscsaba és Vidéke
- 1910-1911: Békésmegyei Híradó
- 1910: Magyar Gépész
Ha a kezdeti periódusban Tevan Andor neve nem is került a lapra, az az írói névsor, amely az 1909-1913 közötti évfolyamokból kirajzolódik, egyértelműen az ő keze nyomát viseli. A Békéscsaba és Vidéke bizonyos mértékben hű tükre a kiadó működésének is.